Pont ugyanazt csinálta, mint te anyával!
- Hé Lisi le kéne....bocsi már megyek is. - nyitott be Louis, majd mikor észrevett minket egy kaján vigyor került az arcára és kiment. Szöszi morgott valamit az orra alatt és elkezdett öltözködni. Én is gyors magamra kaptam pár ruhadarabot, majd lementem a konyhába.
- Gyerünk Lux egyél. - mondta Harry. Amint beléptem a kislány elkezdte a nevemet mondogatni és tapsolni. Odamentem hozzá, majd egy nagy cuppanós puszit nyomtam a fejére.
- Na Lou mit szerettél volna mondani? - fordultam a répát rágcsáló fiú felé.
- Azt, hogy gyere le, mert Lux nem hajlandó enni és folyamatosan a te nevedet mondogatta. - magyarázta Zayn Louis helyett, mert neki tele volt répával a szája. Bólintottam mire kivettem Hazza kezéből a kanalat, amin bébi étel volt. Elkezdtem etetni, mire a fiúk kikerekedett szemekkel néztek rám.
- Mi az? - kérdeztem mosolyogva.
- Mi már egy órája győzködjük, hogy egyen, de neked pillanatokon belül megy. - képedt el Harry. Megrántottam a vállam, majd öntöttem magamnak kávét.
- Jó reggelt! - jött be Niall a konyhába, majd adott nekem egy forró csókot.
- Kérlek ne folytassátok azt amikor benyitottam. - mondta Louis. Erre mindenki felkapta a fejét, még én is.
- Nem csináltunk semmit, csak Niall hátulról átölelt. - nevettem fel Lou hülyeségén.
- Láttam, amit láttam! - vigyorgott rám és szerelmemre.
- Ezt már tegnap is megakartam említeni, Lisi eszméletlenül jó hangod van! - szólalt meg Liam.
- Köszi! - mosolyogtam rá.
- Miért nem mondtad, hogy tudsz énekelni? - kérdezte Harry.
- Mert nem kérdeztétek. - vigyorogtam rájuk. Nem válaszoltak, hanem bevágták a műdurcit. Felnevettem, majd elpakoltam magam után és felmentem a szerelmem szobájába. A zsebemből elővettem azt a névjegykártyát amit még az a nagydarab fickó adott és nézegetni kezdtem. Az ujjaim között forgattam a kis cetlit és gondolkoztam, hogy felhívjam-e vagy ne? Felhívom...nem hívom...hívom....nem hívom...nem tudom eldönteni. Viszont kíváncsivá tett, hogy anyámról mit mondana, mert ezek szerint ismeri. Nehezen előhúztam a telefonomat és bepötyögtem a számot. Az ujjam ott van a zöld ikon felett, de nem nyomom meg. Mit veszthetek? Megnyomtam a zöld gombot, mire a telefont a fülemhez emeltem. Kicsöng...
- Igen? - szólt bele a telefonba egy mély férfi hang.
- Hello. Isabella Mason lánya vagyok. Tudja akit majdnem elütött.
- Örülök, hogy felhívtál. Szeretnék veled beszélni. - mondta, amibe beleegyeztem. Megbeszéltük, hogy tíz perc múlva az egyik kis kávézóban. Miután letettem a fürdőbe mentem, ahol gyors kifésültem a hajam, majd felkaptam egy kis táskát és beledobáltam a fontos dolgaim, majd lementem a konyhába.
- Srácok elmentem. Majd jövök. - mondtam majd intettem és felhúztam magamra a Converse cipőm és kifutottam a házból, mert késésben voltam.
*Niall szemszöge*
- Hova siet ennyire? - kérdezte Louis felvont szemöldökkel.
- Honnan tudjam? - rántottam meg a vállam unottan.
- Hova mehet? Vajon van egy másik pasija? Vagy egy másik családja? Talán van egy gyereke az árvaházban és meglátogatja? Vagy éppen kirabol valakit? Vagy egy bankot rabol ki? Vagy... - zagyvált össze-vissza Louis.
- Louis hagyd abba! A végén "bogarat ültetsz a fülébe"! - szólt rá Liam.
- Már késő. Most már kíváncsi vagyok. - mondtam és felálltam, majd felvettem a Supra cipőm és kiindultam, mögöttem Louis és Liam jött.
*Elisabeth szemszöge*
Két perce érkeztem meg. A kávémat iszogatom, miközben várok a nagydarab fickóra.
- Szia. Te biztos Elisabeth vagy. - hallottam meg egy férfi hangot fölülem, mire felemeltem a fejem.
- Üdvözlöm! Elisabeth Mason. - mondtam miközben a kezem nyújtottam neki. Hatalmas kezével kezet ráztam, majd leült velem szembe. - És megtudhatom az ön nevét? - kérdeztem illedelmesen.
- Igen. Jack Mason vagyok. - mondta mire a szemem kikerekedett. Mason?! Akkor ő a rokonom? Esetleg anyám testvére vagy mi?!
- Ön...ön...ön...ön - dadogtam Jackre mutatva.
- Igen. Bella bátya vagyok. A te nagybátyád. - mosolygott rám. Kizárt, hogy anyám testvére egy agyon tetkózott, kopasz, agyon gyúrt pasas legyen.
- Az nem lehet...hisz anya sose mondta, hogy lenne testvére... - mondtam magam elé meredve.
- Mert amikor elhagytam anyádat, akkor a fejemhez vágta, hogy nem vagyok testvére...nagyon szégyenlem magam. Pont akkor hagytam el, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám. - mondta, miközben lehajtotta a fejét. Tényleg megsajnáltam.
- Bizonyísd, hogy anya testvére vagy. - mondtam mosolyogva, mire előkapta a tárcáját és kivett belőle egy képet. Odaadta nekem a fotót, amit jól szemügyre vettem. A képen anya és Jack van. Mostmár biztos, hogy testvérek.
- De akkor annyit mondj, hogy hol voltál eddig? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Hát 26 voltam mikor elhagytam anyádat, akkor az egyik haveromnál laktam New York-ban. Ott szereztem állást és lakást. New Yorkból 3 éve jöttem el Londonba. Véletlenül belekeveredtem egy bankrablásba, de csak annyi volt a bűnöm, hogy nem engedtem el a rendőrt, ezért lecsuktak 2 évre. 4 hónapja engedtek ki jó magaviselet miatt. Most egy kertes házban lakok és megszeretném találni a nagy Őt. - mondta a hirtelen sok infót. Átgondolva a helyzetet...most nekem nagyon jól jönne egy férfi akire számíthatok. - Most pedig mesélj magadról.
- Összességében az van, hogy árva vagyok, a bátyámmal nagyon össze vagyunk veszve, a nevelőapámnál lakom, a legjobb barátnőm a szomszédom és egy világsztár a pasim. - hadartam el nagyon gyorsan.
- Szerintem tudom ki a barátod. Körülírom. Festett szőke, kb 170-180 cm, kék szeme van és ma egy fehér pólót vett fel egy fekete nadrággal és egy Supra cipővel. Pontos leírás? - kérdezte mosolyogva.
- Honnan tudod? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel. Nem mondott semmit hanem az ujjával az egyik fához bökött. Odafordultam és megláttam Niallt. - Esküszöm megölöm. - morogtam az orrom alatt. Elővettem a telefonom és hívni kezdtem.
- Szia édes hol vagy? - szólaltam meg kedvesen,pedig majd felrobbanok a dühtől.
- Otthon miért? - kérdezte egy kicsit idegesen.
- Rossz válasz. Egy fa mögött bujkálsz és kémkedsz utánam. Most viszont leteszem ezt majd otthon megbeszéljük. - szólaltam meg mézes-mázosan. Ki fogom tekerni a nyakát... Miközben telefonon beszéltem Jack mindig felnevetett.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem mert igazán kíváncsi vagyok, hogy mi olyan vicces.
- Olyan vagy mint Bella. Nem is inkább olyan mint Damian az apád. Ő sokkal makacsabb. - mosolygott rám. Mondatai miatt nekem is felfelé görbültek az ajkaim. Sokat beszélgettünk, ami nagyon jó volt. Jack amúgy kedves és értelmes fickó. Délután elindultam vissza a fiúk házába. Gyorsan hazaértem és egyből a nappaliba mentem, mert onnan jöttek ki zajok. Amint beléptem csend állt be helyre és engem néztek.
- Niall konyha. - mondtam mire felállt kiment. - Ti ketten is. - mutattam Liamre és Louisra. Előttem elmentek, majd én is utánuk mentem. - Sziasztok! - köszöntem mosolyogva Zaynnek és Harrynek. Mosolyogva viszonozták majd én is bementem a konyhába. Nyugodtan leültem az egyik bárszékre, majd összeszedtem a gondolataim és belekezdtem.
- Miért? - kérdeztem nyugodtan. - nem válaszoltak csak meredtek maguk elé. - Jó ha nem válaszoltok. - mondtam és felálltam, majd felmentem Niall szobájába és összepakoltam a cuccaim a sporttáskámba. Körülnéztem, hogy mindenem meg van-e, majd a táskát a vállamra dobtam és lementem. Már majdnem kimentem a házból, mikor eszembe jutott, hogy a konyhában hagytam a telefonom. Elindultam oda, majd mikor beléptem megláttam a három fiút. Felnéztek rám, majd tekintetük a táskára terelődött.
- Hova mész? - kérdezte Liam.
- Haza. Amúgy meg nem értem miért kellett engem követni? Ennyire nem bíztok bennem? Azt hiszitek, hogyha egyből kiteszem a lábam a házból, akkor egyből megyek megcsalni Niallt? Szerintetek miért énekeltem volna, ha nem szeretném őt? Senki sem tudta eddig, hogy tudok énekelni csak anya. Most pedig miatta egy világnak árultam el magam... Látom a semmiért, ugyanis nem bíztok bennem. - az utolsó mondatot már majdnem sírva mondtam, de volt bennem annyi erő, hogy megtartsam a könnyeim. A telefonom megfogtam és kifutottam a házból, egyenesen haza. Még csak két perce sétálhattam, mikor eleredt az eső. Ezzel együtt a sírás is kitört belőlem. Nem tudom mi tévő legyek. A pasim és a barátai nem bíznak bennem, így csak egy valakire számíthatok. Joshra. Tudom utoljára nem valami fényesen váltunk el, de csak a bátyám. Sietős léptekkel indultam haza, hogy beszélhessek vele. Mikor hazaértem egy levél fogadott.
"Drága Gyagyás!
El kell, hogy hagyjalak. Elmentem. Lehet nem is jövök vissza. De egy valamit tudnod kell: Szeretlek! Mindig is szerettelek és mindig szeretni foglak!
Ölel: Josh"
Ledermedtem. Mi van?! Itt hagyott... El ment... Lehet nem látom soha többé... Ez nem lehet! Nekem kell Josh! Annyira felzaklatott ez az egész, hogy bőgtem. Elkezdtem futni. Le a lépcsőn, ki a házból, át az utcákon. Csak futottam a zuhogó esőben, mire végre elértem a célom. Elkezdtem dörömbölni az ajtóján, miközben még mindig sírtam. Mikor kinyitotta a mellkasát kezdtem ütögetni a maradék erőmet is felhasználva.
- Pont ugyanazt csinálta, mint te anyával. Elhagyott! - kiabáltam, mire felkapott és bevitt az esőről. Lerakott egy pihe-puha ágyba és betakart. Elkezdett simogatni, amitől kezdtem lenyugodni, majd végül elaludtam.
Jaj, te lány! Ez valami elképesztő lett! Nagyon csípem az új nagybácsit! Szeretném többet látni ;) Siess a kövivel, mert én is csak miattad raktam ám fel!
VálaszTörlés