II.évad 8.fejezet

                                         Egy sírós nap

 Óvatosan nyitottam ki a szemeim, majd hunyorogva néztem körül hol vagyok, mert a nap élesen sütött be az ablak üvegén. Ahogy felmértem a dolgokat, rájöttem, hogy Niall szobájában vagyok. A fejembe hirtelen szöktek a tegnap emlékei, amik miatt a szememből patakként folytak könnyek. Gyorsan kimásztam az ágyból és berohantam a fürdőbe, ahol kétségbeesetten kezdtem keresni a nadrágomat, ugyanis abban maradt a bátyám levele. Azonnal letérdeltem a szennyes tartó elé, aminek azonnal letéptem  tetejét és eszeveszett kutatásba kezdtem. Szerencsére majdnem legfölül volt, ezért könnyű volt megtalálni. A hátsó zsebéből kiszedtem a papír fecnit és gondosan a kezembe gyűrtem, majd visszamentem a szobába és halkan résnyire nyitottam az ajtót. Mivel senki nem volt a folyosón ezért halkan lépdeltem át a szobámba, majd az asztalomra raktam a lapot. Felöltöztem, ami egy világoskék szaggatott csőfarmerből, hozzá egy egyszerű világos rózsaszín trikóból és egy barackvirág színű kardigánból állt. A lábamra húztam a fehér converse cipőm, majd elővettem a nagyon rég használt gördeszkám. Még így 25 évesen is kedvem támadt deszkázni. Átmentem a fürdőbe, ahol feltettem egy leheletnyi sminket, majd kifésültem a hajam, ami eléggé begöndörödött mostanság, ezért ma sem volt másképp. Visszamentem a deszkámért és óvatosan lementem a lépcsőn, hogy senki se vegyen észre, majd kirohantam a házból. Leraktam a deszkám, majd elindultam, de fogalmam sincs, hogy merre csak egyenesen. Teljesen kikészültem ettől a dologtól nem tudom mi tévő legyek! Hisz, akkor ezek szerint már nincs senkim! Elvesztettem azokat az embereket, akik borzalmasan fontosak számomra. Hisz az apám, az anyám és most a testvérem... Kezdem azt hinni, hogy számomra ez a sors lett megírva, hogy egyedül haljak meg, hogy senki se szeressen... A szememet könnyfátyol takarta el, ami miatt muszáj volt megállnom és az ég felé nézni, hogy ne gördüljenek le az arcomon. Miután egy picit lenyugodtam, körülnéztem, hogy hol vagyok, így megláthattam az út másik oldalán lévő gördeszka parkot, ahol alig volt egy két ember. Gyors átmentem az úton és a park felé igyekeztem. Mikor odaértem, rendesen körülnéztem, így megláthattam a sok pályát, ahol deszkázni lehet. Ledobtam magam elé a fadarabot, majd ráálltam és elkezdtem előre menni. Csináltam néhány trükköt, hogy a gondolataim ne a pocsék életem körül forogjanak, ami miatt néhányan meg is néztek. Amint ráuntam a deszkázásra, inkább ráültem és az aszfalton lévő kavicsokat piszkáltam, miközben egy két könnycsepp lefolyt az arcomon. Nem érdekelt, hogy elmossa a sminkem, csak az foglalkoztatott, hogy kiadjam magamból az érzéseim. Egyre több könny csordogált le a pofimon, így a kezemmel megpróbáltam letörölni, de szerintem csak még jobban szétkentem a szempillaspirálom. Szerencsére a hajam eltakarta mindkét oldalról a fejemet, ezért senki sem láthatta, hogy mennyire szarul nézek ki. Hirtelen rám tört az évek folyamán történt dolgok, ami miatt a sírásom egyre jobban erősödött és már a levegőt is nehezen vettem. Egész testem remegett a bőgéstől, míg arcom tiszta könny volt és smink maszat, ami a kezemre is igaz volt. A vállamon hirtelen egy meleg kezet éreztem, ami miatt fejem egyből odakaptam és megláttam ki az, aki megzavart a sírásom közepette.
- Gyere, hazaviszlek. - mondta kedvesen és segített felállni, majd a deszkám felkapta és az egyik kezében fogta, míg a másikkal nekem segített a járásban, azzal, hogy karját átlendítette a vállamon és megtartott. Sírásom nem csillapult, inkább csak egyre erősebb és erősebb lett. Elvitt a kocsijáig, amibe segített beülni, majd ő is bepattant és elindultunk. - Ne sírj! Nem lesz semmi baj! Minden rendbe jön! - mosolygott kedvesen, miközben biztatóan megszorította az egyik kezem. Csak csöndben bólintottam egyet és az ablakon néztem ki, ahol csak elhusanó házak látszódtak. A könnyek még mindig csordogáltak lefele, de én csak csöndben magam elé néztem és nem gondolkoztam semmin, csak nézelődtem. Amint leparkolt ő kiszállt, míg én csak ültem, egyszerűen nem bírtam megmozdulni. Végül erőt vettem magamon és kinyitottam az ajtót, majd kiszálltam és becsuktam. Komótosan elsétáltam a bejárati ajtóhoz, amit a hazahozóm készségesen kinyitott előttem, így szabad utat nyertem befelé. Egyet bólintottam neki, ezzel megköszönve, hogy segített rajtam, majd felfelé vettem az irányt és bementem a szobámba, ahol ruhástul, cipőstül befeküdtem az ágyba és a takarót szorosan magamra húztam. Az ajtómon hirtelen kopogtattak, de nem bírtam megszólalni, ezért gondoltam, ha fontos, akkor benyit, ha meg nem, akkor nem. Végül az ajtó kinyitódott és Harry dugta be a fejét rajta.
- Ha valami kell, akkor csak szólj és én ugrok. – vigyorgott rám, ami miatt egy halvány mosoly bujkált a szám sarkában. Megfordult és kiakart menni, de megerőltettem a hangszálaim és elég rekedtes hangon kinyögtem pár szót.
- Harry! Kérlek maradj… - suttogtam, mire megfordult és becsukta az ajtót, majd leült az ágyam szélére. A kezem nyújtottam felé, amit készségesen megfogott, ezért behúztam magam mellé és elfeküdt mellettem. A mellkasára raktam a fejem, amit nem ellenzett, mert elkezdte a hajamat simogatni. – Köszönöm, hogy hazahoztál. – suttogtam, miközben tekintetem rá emeltem.
- Bármikor Lisi. Hisz már a húgom vagy, és a testvérek összetartanak. – mosolygott rám, mi miatt pár könnycsepp kigördült és egyenesen a pólójára csöppent. – Szeretlek hugi! – morogta, miközben belepuszilt a hajamba.
- Szeretlek bátyus! – mosolyogtam. Szemeim lehunytam és próbáltam elaludni, miközben Harry dúdolt nekem.

„- Josh hol vagy? – kiáltottam a semmibe, ugyanis csak bátyám suttogását hallottam, de mást nem és nem látok semmit sem, ugyanis korom sötét volt. – Josh! – sikítottam szinte, nem tudtam mit tegyek és azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Könnyeim pataként eredtek meg, miközben a földre rogytam és beletúrtam hajamba, mire egy pislákoló fényt pillantottam meg, ahonnan egy férfi alak közeledett felém. Azonnal felálltam és felé kezdtem rohanni, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy ő az, a nyakába ugrottam és úgy sírtam tovább. – Mi történt veled? Hova lettél? – hadartam el ezt a két kérdést, mire bátyám elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra. Szorosan magához ölelt, amit viszonoztam, majd elvált tőlem, ezért megláthattam a szemeiben a könnyeket, amik csillogtak. Egy hosszú puszit nyomott a homlokomra, majd elengedett és elkezdett hátrálni.
- Szeretlek! – kiáltotta jó hangosan, majd megfordult és elfutott.
- Josh! – kiáltottam után, miközben a szívem ketté hasadt és vérezni kezdett. – Josh! – sikítottam folyamatosan a nevét, miközben a mellkasomhoz kaptam a kezem és szorosan nyomtam a tenyerem hozzá. Borzalmasan fájt a szívem, szinte éreztem, amint lassan a szívburkom elszakadt, majd az izmok is kettéválnak. – Josh! – sikítottam fel, annyira hangosan amennyire csak tudtam.”

- Lisi ébredj! Lisi ébredj már fel! – hallottam meg valaki hangját, miközben gyengéden rázogattak. Óvatosan kinyitottam a szemeim és szembe találtam magam Niall kéken világító íriszeivel, amik engem kémleltek. Nem szólaltam meg, hanem azonnal magamhoz öleltem és szorítottam magamhoz, olyan erősen, amennyire csak tudtam.
- Kérlek, te ne hagyj el! Maradj velem!  - könyörögtem, miközben a többiekről tudomást sem vettem. – Ígérd meg, hogy nem hagysz el! – kérleltem kétségbeesetten.
- Ígérem, Lisi, ígérem! – szólalt meg határozottan, majd egy puszit nyomott az arcomra. – Mi történt? – kérdezte kétségbeesetten.
- Szeretlek! Nagyon szeretlek! Nagyon fontos vagy számomra! – hajtogattam folyamatosan a magamét, ügyet sem vetve az előbbi kérdésére.
- Srácok, kérlek, magunkra hagynátok? – kérdezte szerelmem, mire a többiek megértően bólintottak és kimentek. Niall leült mellém és az arcomat kezdte fürkészni, de én nem tudtam rá nézni. – Mi történt? – kérdezte kedvesen, mire a nadrágzsebemből előhúztam a levelet és az ő kezébe nyomtam, hogy olvassa el. Amíg falta a sorokat, addig én csöndben ültem és piszkáltam a cipőmet, ugyanis azzal együtt feküdtem be az ágyba. Miután elolvasta csendesen letette a papírt az éjjeli szekrényre, majd elfeküdt az ágyon, engem is magával húzva. A mellkasára vont, és dúdolni kezdett, miközben egyik kezén az ujjait összekulcsolta az enyéimmel, míg a másikkal a hátamat simogatta. Megmosolyogtatott cselekedete, majd közel hajoltam az arcához és megcsókoltam. Készségesen visszacsókolt, majd elváltunk, így én mellé feküdtem vele szembe. Csak egymást néztük, nem beszéltünk és nem csináltunk semmit, csak a másikat csodáltuk.
- Szeretnél róla beszélni? – kérdezte halkan és kedvesen, mire megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy nem.
- Feltehetek egy kérdést? – kérdeztem bátortalanul, miközben az alsó ajkamat harapdáltam és a mélykék szemébe néztem. Mosolyogva bólintott, ezért erőt vettem magamon és kifújtam a levegőt. – Te szeretnél, majd egy gyereket…tőlem? – kérdeztem óvatosan, mire megforgatta a szemeit és vigyorogva megszólalt.
- Persze, hogy szeretnék! Hisz te vagy a világ legjobb nője. Csodálatos vagy és nagyon szeretlek! Ez milyen kérdés már? – mondta nevetve, ami miatt felkuncogtam, majd elgondolkoztam a mondatokon, amiket kiejtett az ajkain.
- Csodálatosnak tartasz? – kérdeztem meghatva, mire közelebb hajolt és az íriszeivel engem figyelt.
- Igen. Te vagy a legcsodálatosabb nő a világon! – suttogta, majd megcsókolt, amit én szívesen viszonoztam. Hirtelen elváltam és azonnal felkeltem, majd berohantam a fürdőbe és a wc elé térdeltem, majd kiadtam magamból a tegnapi vacsit. Niall azonnal utánam sietett és hátrafogta a hajam, miközben a hátamat simogatta. Miután kiadtam magamból mindent lehúztam és felálltam, majd megfogtam a fogkefém, amire borzalmasan sok fogkrémet nyomtam és elkezdtem sikálni a fogam és a nyelvem, hogy a hányás minden íze eltűnjön. Miután teljesen tiszta lett a szám elgondolkoztam.
- Hanyadika van? – kérdeztem idegesen, mire Niall előkapta a telefonját és megnézte.
- Elseje. Miért? Valami baj van? – szólalt meg érdeklődve, mire a hasamhoz kaptam és végigsimítottam rajta.
- A menzeszem nem jött meg. – suttogtam, miközben a szemébe néztem. – Lehet terhes vagyok...

II.éved 7.fejezet

Drágáim! Nos meg is jött a rész:D Nagyon köszönöm a komikat hihetetlenül jól esnek. A díjakat is köszönöm szépen, amint lesz egy kis időm kirakom őket:) Nem is dumálok tovább jó olvasást! Ja még annyi hogy csatlakozzatok a Facebook csoporthoz: KATT!

   Attól félek, hogy Lia nem fog emlékezni az igazi apjára

Az elmúlt hetekben az életem a legjobban alakul! Niallel annyira szeretjük egymást, mint még soha, ami meg is látszódik rajtunk. Folyton romantikázunk, nem tudunk egymástól elszakadni és úgy viselkedünk Emilyvel, mintha mindketten a szülei lennénk. Örülök, hogy Lia és a szöszi ennyire kijönnek, hisz mindkettőjüket nagyon szeretem. Mint mostanság megszokott, megint Niall vitte Emilyt oviba, ugyanis a kicsi lány mindig kijátssza a kiskutya szemeit, aminek nem tudok ellenállni. Mosolyogva figyeltem a tévét, amiben valami ostoba mese megy. Most kérdezitek magatoktól, hogy miért mesét nézek? Mert a lányom rászoktatott és mert röhejes. A bejárati ajtó csapódását halottam meg, ami azt jelenti, hogy a szőke hercegem megérkezett. A tévét kinyomtam, majd feltápászkodtam a kanapéról, hogy köszöntsem lovagom, aki a konyhába ment, így követtem.

- Szia édes! – köszöntem vigyorogva, de amint megláttam az arcát inkább csöndbe maradtam. Szemeiben meglepődöttséget és boldogságot véltem felfedezni, amiért egy furcsa fejet vághattam, ugyanis szerelmem felkuncogott, amint rám nézett. Elmosolyodtam, majd elé sétáltam és egy csókot váltottunk, majd leültem az egyik bárszékre és őt figyeltem, miközben a hűtőből kiveszi a szendvicsekhez valót, amiket a pultra rak. – Minden rendben? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Ahan. – válaszolt egyszerűen.

- Akkor inkább úgy kérdezem, hogy mi történt? – szólaltam meg újra, mire gyönyörű kék szemeit rám emelte.

- Nos. A lányod számára én vagyok az apja. – magyarázta egy kis gondolkodással közben. A szemem kikerekedett, nem bírtam nyelni, mert egy bazi nagy gombóc növekedett a torkomban és hirtelen levegőt is elfelejtettem venni.

- Hogy mi?! – kérdeztem vékony hangon, mire Niall felkuncogott. – Ezen nincs semmi röhejes. – szólaltam meg, mire a szöszi abbahagyta a nevetést és rám nézett.

- Engem nem zavar. Hisz olyan, mintha a lányom lenne. – magyarázta mosolyogva, mire elgondolkoztam. Örülök, hogy így tekintenek egymásra meg minden, de nekem ez fura. Hisz az igazi apja nem Niall, hanem Will és ez teljesen összezavarhat mindent. Mármint, ha Emily felnő és elfelejti, hogy ki is az igazi apja, hogy majd azt hiszi, hogy Niall az igazi apja? Akkor mit csináljak? Nem mondhatom neki, hogy: „Hé Niall nem az igazi apád, csak te hívtad így kiskorodba, hanem az igazi apád meghalt egy motorbalesetben mikor három éves voltál!” Ez azért elég durva lenne. – Minden rendben? – kérdezte szerelmem megszakítva a gondolatmenetemet.

- Persze! – válaszoltam azonnal, kicsit sem hihetően, majd a pultról gyors felkaptam a kulcsaimat és felálltam a székről, majd a bejárati ajtó felé vettem az irányt.

- Most hova mész? – kérdezte Horan, miközben utánam loholt a folyosón.

- El! Majd jövök! – mondtam, miközben intettem egyet a kezemmel és kiviharzottam a házból. Pontosan nem tudtam, hogy merre megyek, vagy hova akarok menni, csak sétálni akartam, hogy kiszellőztessem a fejemet. Miközben csak sétáltam előre a gondolataim folyamatosan csak kreálódtak és nem bírtak leállni, egyre rosszabb elképzelések jutottak az eszembe. Hirtelen azt vettem észre, hogy a lábaim egyre jobban csak gyorsulnak végül pedig futottam. Ahogy néztem a házakat elmenni mellettem, az egyiknél megálltam és elsétáltam az ajtóig. Vettem egy mély levegőt, majd becsöngettem. Mivel nem nyitott senki ajtót, ezért folyamatosan nyomtam a kis gombot, míg végül a zár kattant és a nyílászáró kinyílt. Azonnal a nyakába vetettem magam, mire kezeit átfonta a derekam körül. Szorosan öleltük egymást, majd miután elváltunk a nappaliba mentünk.

- Rég láttalak. Gyönyörű nő lett belőled. – vigyorgott szélesen Jack (ha nem emlékeznétek rá, ő Lisi nagybátyja).

- Köszönöm. – mosolyogtam rá, miközben leültünk a kanapéra.

- Mi a baj Lisi? - kérdezte félve, mire tekintetem rá emeltem és nagy levegőt vettem. Elmagyaráztam neki a bánatom, hogy mi nyomja a szívem, hogy mitől félek. Miközben beszéltem, ő gondosan figyelt, volt, amikor bólogatott, volt, amikor csak nézett. Csak mondtam folyamatosan, de nem szólt bele, megvárta, hogy végigmondjam.
- Értelek. Szóval tömören az a gondod, hogy Emily úgy hívja Niallt, hogy apa? – kérdezte egekbe szökő szemöldökkel. Megráztam a fejem, miszerint nem ez a bajom, ezért összeszűkítette a szemeit. – Akkor nem értelek. – nevetett fel kínosan, mire egy halvány mosoly jelent meg rajtam.
- Attól félek, hogy Lia nem fog emlékezni az igazi apjára…Willre. És, ha nem fog emlékezni és, majd később kiderül, hogy nem Niall az apja, azért én lennék a hibás és engem gyűlölne meg, amit nem bírnék ki… - magyaráztam hadarva, majd nagyokat kortyoltam az előttem lévő vízből.
-  Lisi idefigyelj. Ha a lányod egy kicsit is hasonlít rád, akkor meg fogja érteni a dolgokat. Ha pedig ilyen téren az apjára ütött, akkor még jobb ugyanis William egy nagyon okos és értelmes fiú volt. Biztosra veszem, hogy megtudjátok a dolgokat beszélni, ha bekövetkezik a félelmed. – szólalt meg egy kis idő után. Szavait átgondolva igaza van, hisz minden amit mondott igaz. Hálásan néztem rá, amit ő egyből értett. Elkezdtünk beszélgetni mindenféléről, ami a szívemet nyomta, ezzel segítve rajtam. Jack egy igen értelmes pasas, akivel bármit meg lehet beszélni. Miután kibeszéltem magamból mindent, az órámra pillantottam, így rájöttem, hogy az egész napot itt töltöttem. Jesszusom Emily! Biztos vagyok benne, hogy valamelyik fiú volt olyan okos és hazahozta.
- Meg mostanság olyan rossz érzésem van...mintha történt volna valami borzalmas...de nem tudok rájönni, hogy micsoda... - magyaráztam magam elé nézve, mire Jack megsimította a karomat, ezért kék íriszeim rá emeltem. Nyugtatóan mosolygott rám, de nem segített, ezért inkább elhessegettem a rossz gondolatokat és mocorogni kezdtem. - Haza kell mennem, mert már sokszor hívtak. - szólaltam meg, miközben a mobilomat néztem, amin Zayntől öt, Louistól kilenc, Nialltől pedig tizenhárom nem fogadott hívásom volt. Elköszöntem a nagybátyámtól, majd hazafelé vettem az irányt. A járdán gyalogolva azon gondolkozom, hogy hogyan magyarázzam meg a fiúknak és a kislányomnak, hogy eltűntem egész napra. Az utcát csak a lámpa pislákoló fénye világította be. Egy pillanatra megálltam és felnéztem a sötét égre, amit a csillagok és a hold ragyogott be. Elmosolyodtam a szép látványon, majd újból útbak eredtem. Egy tizenöt perces séta után a fiúk hatalmas villája előtt találtam magam, amiből az ablakokon át a lámpák fényesen világítottak. Sóhajtottam egyet, majd a kulcsaimat kezdtem keresgélni a zsebeimben, majd miután rátapintottam kihúztam és a zárba dugtam. Elforgattam kétszer, majd halkan kinyitottam az ajtót, amit magam után becsuktam és nekidőltem, majd lecsúsztam a földre. Magam mellé pillantottam, ahol egy boríték volt rajta az én nevemmel. Furcsállva emeltem fel, majd a körmöm segítségével kinyitottam, amiből egy papírt húztam ki.

"Drága Lisi!
Ha ezt olvasod, akkor meghaltam. Az egyik haveromat kértem meg, hogyha meghalok, akkor ezt a levelet adja fel. Nos, ezek szerint feladta. Mindegy. Sajnálom, hogy úgy kellett elválnunk egymástól, de elhiheted, hogy nagyon szeretlek! Te vagy a hugicám, akit imádok és szeretek. Ne szomorkodj, búsulj, sírj, hogy meghaltam, mert ennek így kellett lennie. Tudom, most azon gondolkozol, hogy ez meg mi. Nos, ezek szerint voltam olyan béna, hogy valamilyen balesetet szenvedtem, vagy összeszedtem valami betegséget, esetleg hatalmas bajba kerültem és kinyírtak. De szerintem csak egy baleset volt az egész. Mindegy. Tudom, hogy nem kellett volna egy szó nélkül elmennem, hisz megbíztál bennem és mérhetetlenül szerettél. Hogy honnan tudom, hogy szerettél? Mert te igazán ki tudod mutatni. Csak azzal, ahogy beszélsz valakivel vagy viselkedsz. Büszke vagyok rád, hisz tudok mindenről. Hogy van egy csodálatos kislányod Willtől és, hogy boldog vagy. Ne kérdezd honnan tudom, csak tudom. Will nagyon kedves és okos fiú, aki annyira szeret téged, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Mesélt rólad, hogy mennyire szeret téged és, hogy vigyáz rád és óv mindentől, amitől csak tud. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy ismerem őt, nagyon régről. Egy suliba jártunk, de ez most mindegy. Tudom, hogy egy remek anyuka vagy. Hisz ismerlek, tudom milyen gondoskodó és védelmező vagy. Szeresd azokat, akik szeretnek és soha ne hanyagolj el senkit! Viszont van egy dolog, amire te csak később fogsz rájönni. Ha leírom nem biztos, hogy rá fogsz jönni, de azért utalok.

„Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos... Mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek…”

Remélem egy nap rájössz és helyesen cselekszel!
Ölel: Josh Mason"

A könnyeim patakként folytak le az arcomon, miközben a levelet belegyűrtem a zsebembe. Hangos zokogás tört ki belőlem, ezzel mindenkinek a tudtára adva, hogy megjöttem. Arcomat a kezeimbe temettem és lábaimat felhúztam. Miután a kezemmel megpróbáltam letörölni a könnyeim, de nem ment, inkább a lábam köré fontam őket és teljesen összekuporodtam. Legelőször Niall tűnt fel, aki egyből hozzám rohant, majd letérdelt mellém és átölelt. A nyaka köré tekertem mindkét karomat és úgy zokogtam a vállára. Nem kérdezett semmit, tudta nem válaszolnék, meg amúgy sem tudok. Egyik kezét a lábaim alá rakta, míg a másik a hátamon volt és felemelt. Zayn, Louis és Liam minket néztek, de én csak egy pillanatra láttam őket, ugyanis a folyékony szomorúság fátylat csinált a szemeimre, ezért inkább fejem szerelmem mellkasának nyomtam és úgy bőgtem tovább. A pólója már tiszta könny volt, de nem érdekelte, legalább is szerintem. Felvitt az emeletre, majd be a szobájába, ahol lerakott az ágyra, majd a fürdőbe ment. Hirtelen a víz folyását hallottam meg, majd az ajtóban a szöszi jelent meg és felém közeledett. Ismét felemelt és bevitt a fürdőbe, ahol megpróbált a lábaimra állítani. Miután megtaláltam az egyensúlyom körülnéztem. A kádba engedett vizet, majd belenyomott egy csomó tusfürdőt, amit felhabosított, úgy hogy mindenhol legyen. Elzárta a csapot, majd ismét felém jött. Megállt előttem, majd az arcomon maradt könnyeket letörölte és egy puszit hintett az arcomra. Megfogta a pólóm szegélyét és elkezdte felfelé húzni, majd levette rólam. Ugyanezt megcsinálta minden egyes ruhadarabommal, amiket a földre dobált, majd ismételten felemelt erős karjaival és gyengéden belerakott a kádba. A víz meleg volt, de nem forró, inkább olyan kellemes hőmérsékletű. Megfogta a szivacsot és elkezdett megfürdetni, ugyanis tudta én ezt nem csináltam volna, mert teljesen kimerültem és a sírás miatt elég kába voltam. Miután megmosott kivett a kádból és egy törölközőt csavart körém, majd bevitt a szobájába, ahol letett az ágyára. Megtörölt és rám adott egy boxert és az egyik pólóját, majd kiment a szobából. Egy fél perc után visszajött a fésűmmel a kezében, majd mögém ült és kifésülte a vizes hajam. Miután azzal is végzett befektetett az ágyába, majd gyors levette magáról a pólóját és a nadrágját és befeküdt mellém. Az összes erőmet összegyűjtve egy picit megemelkedtem és egy puszit nyomtam ajkaira. Mosolyogva figyelt engem, majd már csak arra emlékszem, hogy minden elsötétül.

II.évad 6.fejezet

Drágáim! Nos megjött a legújabb rész! Igazából nincs semmi mondanivalóm csak ennyi: A következő rész szigorúan 4 komment után jön! Jó olvasást és komizzatok! Ja és csatlakozzatok a facebook csoporthoz: KATT!

                               Mit akarsz, mit tegyek?!

- Zayn szerinted mi van Niallel? - kérdeztem érdekes fejjek, mire a pakisztáni fiú csak megrántotta a vállát és lehajolt hozzám, majd ajkait az enyémekre nyomta és kezeit az arcomra csúsztatta. Levettem a karjait magamról, majd elváltam tőle és lehúztam magam mellé, hogy leüljön. Miután lecsüccsent, ajkait a nyakamra nyomta és elkezdte csókolgatni, mire ismét eltoltam magamtól. - Zayn komolyan! - mondtam, mire felsóhajtott és hátradőlt az ágyon.
- Fogalmam sincs! - sóhajtott ismét, mire lefeküdtem mellé, majd az arcára nyomtam egy puszit és a szemébe néztem. 
- Tudod ez hogy mi csak szexelünk, megkönnyít mindent. Mármint arról beszélek, hogy ez sokkal jobb, mint egy rendes kapcsolat, hisz sose veszekszünk, nem lógunk a másik nyakán és élvezzük, amit csinálunk semmi kötöttség nélkül. - magyaráztam mosolyogva. - Jó mondjuk hiányzik a romantika, de ettől eltekintve nagyon tetszik! - vigyorodtam el, mire egyetértően bólogatott, majd egy lágy puszit hintett a számra. Megcsókoltam, mire felém tornyosult, majd a nyakamat kezdte csókolgatni. Hangos kacaj hagyta el a számat, mert érzékeny ponthoz ért, ami csikis. Hirtelen az ajtó kivágódott és Louis rohant be rajta. 
- Lisi? - kérdezte kikerekedett szemekkel, mire lesütöttem a szemeim, majd kimásztam Zayn alól és megigazítottam magamon a ruháim és a hajam. - De várj....ti szoktatok..... - magyarázta, miközben rám és Zaynre mutogatott folyamatosan. Hirtelen felnevetett, már a hasát fogta, miközben összegörnyedve a földre esett. Odamentem hozzá és segítettem neki felállni, majd becsuktam az ajtót és leültettem az ágyra. - Nem gondoltam volna, hogy pont ti fogtok dugni. - nevetett fel újra, majd hátradőlt az ágyon és úgy kacarászott tovább.
- Louis… - szólaltam meg halkan, de nem maradt csöndben – Louis! – mondtam jóval hangosabban, mire kíváncsi tekintettel meredt rám. – Ugye nem mondod el senkinek? – kérdeztem félve.
- Számon lakat! – magyarázta miközben mutogatott. Boldogan bólintottam egyet, majd kimentem a szobából le a konyhába, ahol Niall ült és meredt maga elé. Vettem egy hatalmas levegőt, majd csöndben elmentem a hűtőig, amiből kivettem egy doboz narancslevet.
- Minden rendben? – kérdeztem a szöszitől, aki rám nézett. Szemeiben mintha valami felgyulladt volna, úgy nézett rám kicsit sem kedves arckifejezéssel. Megrántotta a vállát, majd felállt és kiakart menni, de én megállítottam, azzal, hogy a csuklója után kaptam. Dühös arccal visszafordult rám, amitől egy kicsit megijedtem, ugyanis Niall nem szokott ilyen lenni. – Mi a baj? – kérdeztem gyengéden, mire ismét megrántotta a vállát és állt egy helyben. – Minden rendben? – szólaltam meg újból, mire tekintetét rám emelte és mélyen a szemeimbe nézett. Teljesen felém fordult, majd megszólalt.
- Nem nincs semmi sem rendben. – mondta bunkón, mire a szemöldökeim az egekbe szöktek.
- Neked meg a franc bajod van, hogy bunkó vagy velem?! – vontam kérdőre, mire fújtatni kezdett.
- Á, semmi! – morogta ironikusan.
- Mit tettem, amiért így viselkedsz velem?!
- Mondjuk azt, hogy Zaynnel vagy! Igen tudom, hogy együtt vagytok! – ordibálta lekezelően, mire felpofoztam. A csattanás csak úgy vízhangzott a konyhában, a könnyeim pedig utat törtek maguknak.
- Képzeld nem vagyunk együtt Zaynnel! – kiabáltam Vele, majd kiviharzottam a helyiségből és felrohantam a szobámba, majd erősen becsaptam magam mögött az ajtót. Bedőltem az ágyba, majd magamra húztam a takarót és a párnába kezdtem el bőgni. Hogy lehet ekkora tapló!?  Régen nem ilyen volt… Ennyire megváltozott volna? Én nem ezt a Niallt szerettem, szeretem. Igen még mindig szeretem…de lehet, hogy nem sokáig, ha tovább is ekkora bunkó marad. Nem is értem miért sírok miatta? Ja, megvan miért…mert szeretem. De én nem akarom szeretni! Mit tehetnék ez ellen? Sajnos semmit…a szívemnek és az érzéseimnek nem én parancsolok…
Az ajtón valaki kopogtatni kezdett, de nem szólaltam meg, majd elmegy, ha meg annyira fontos, akkor benyit. Nos, azt hittem, hogy el fog menni, de nagyot tévedtem, ugyanis az ajtó nyitódását és csukódását hallottam. Viszont az nem tudtam, hogy ki jött be, ugyanis a fejem még mindig a párnába nyomtam és úgy sírtam. Mellettem az ágy besüppedt, ezek szerint lefeküdt mellém, majd a takarót lehúzta és a hátamat kezdte simogatni. A hajamba puszilt, amiből rájöttem, hogy ki az, aki bejött, ugyanis az illata szétterjedt az egész szobában. Ő volt az. Érintése nyomán égett a testem, ezért abbahagytam a szipogást és oldalra fordítottam a fejem. Gyönyörű kék szemeivel meredt rám, amitől az egész testem tűzben égett, miközben telt csókos ajkain egy halvány mosoly jelent meg, amitől nekem is felfelé görbültek az ajkaim.
- Sajnálom…nem tudom mi ütött belém…nem akartalak megbántani csak egyszerűen a tudat, hogy te együtt vagy Zaynnel, kikészít. – suttogta szomorúan, miközben a keze megállt a csípőmön. Felültem az ágyon törökülésbe, majd tekintetemmel őt figyeltem.
- Zaynnel nem vagyunk együtt. – mondtam az igazat. Tényleg nem vagyunk együtt egyszerűen néha lefekszünk egymással.
- De hisz egyik nap, mikor elmentem Zayn szobája előtt, a te hangodat hallottam, miközben azt mondtad, hogy: Akarlak Zayn! – magyarázta értetlenkedve, mire jobb kezem az arcára simítottam és közelebb hajoltam hozzá. Homlokomat az övének döntöttem, majd suttogni kezdtem.
- Zaynnel nem vagyunk együtt. Egyszerűen csak néha lefekszünk egymással, semmi több. – magyaráztam, mire kikerekedett szemekkel figyelt engem. Eltolt magától, mire értetlenkedve meredtem rá, majd idegesen elkezdett a szobában ide-oda járkálni. A fejemmel őt követtem, miközben a lábai csak lépkedtek.
- Mintha ez jobb lenne! – szólalt meg szarkasztikusan, mire felálltam az ágyon és széttártam a karjaim.
- Mit akarsz, mit tegyek?! – vontam kérdőre, mire végre megállt és rám nézett.
- Azt hogy Zaynnel csak barátok legyetek! – válaszolta nemes egyszerűséggel, mire összehúztam a szemeim és úgy figyeltem őt.
- Miért is? Tudtommal mi nem vagyunk együtt! – mutogattam rá és magamra. Van egy sejtésem, hogy miért, de nem akarom, hogy téves legyen, ezért muszáj megbizonyosodnom róla. Vett egy mély levegőt, majd leült az ágy végébe és a fejét a kezébe temette. Letérdeltem mögé és vártam a választ. – Na?
- Szeretlek, azért! – kiáltott rám, miközben megfordult így egymással szemben voltunk. Arcunk két centire volt, de nem csináltunk semmit. Ajkaim remegtek, míg a szemem a szája és az íriszei közt cikázott. Kezeim az arcára csúsztattam, míg orraink érintették egymást.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek... – mondogattam, majd megcsókolt, hogy csöndbe maradjak, mert én még mondtam volna tovább. Őszinte voltam, ugyanis őrületesen odavagyok érte. Amint elváltunk ismét csókcsatába kezdtünk, majd óvatosan eldöntött az ágyon. Levegőhiány miatt elváltunk, majd csak egymás mellett feküdtünk és néztük a másikat. Egy mosoly kúszott az arcomra, mire ő is elvigyorodott. – Szeretlek Niall. – szólaltam meg egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Szeretlek Lisi. – válaszolta ugyanúgy, mint én. Közel hajoltam hozzá, majd egy puszit nyomtam a szája sarkába és felálltam az ágyról. – Hova mész? – kérdezte kíváncsian, mire megfordultam visszasétáltam hozzá, majd lehajoltam, hogy megpuszilhassam.
- megyek és véget vetek a Zaynnel való „kapcsolatunknak”. – mutattam idézőjeleket az ujjammal, majd ismét kifelé indultam. 
- Lisi várj! – szólalt meg a szöszi, mire érdeklődve visszafordultam. Felállt, majd elém jött és egy lábbal letérdelt. – Elisabeth Rose Mason. Leszel a barátnőm? – kérdezte vigyorogva, mire lehajoltam hozzá egy csókot nyomtam ajkaira. 
- Igen. – suttogtam ajkaira, majd kimentem a szobából. Bekopogtam Malikhoz, majd egy "Gyere" után benyitottam. Bementem és leültem az ágyára, majd beszélni kezdtem. – Figyelj Zayn. Ennek a barátság extrákkal dolognak vége. Mármint barátok vagyunk, csak az extra tűnik el. – magyaráztam, miközben ide-oda hadonásztam a kezeimmel.
- Hé, Lisi, nyugi. – mosolygott rám, miközben lefogta a karjaim, hogy ne kalimpáljak már. – Várj, kitalálom. – vigyorgott – Összejöttetek Niallel? – kérdezte egy kaján vigyor kíséretében, mire boldogan bólogatni kezdtem. – Örülök nektek. – mosolygott őszintén, majd megölelt. – Ne rontsátok el, mert jó páros vagytok együtt. – suttogta a fülembe, amitől még jobb lett a kedvem. A válaszom egy „Rendben” volt, majd kimentem a szobájából, vissza az enyémbe, ahol a szöszi még mindig ott volt és feküdt az ágyon miközben telefonozott. Befeküdtem mellé, majd a fejem a mellkasára hajtottam és lehunytam a szemeim.
- Hé, édes... – suttogta Niall, mire szemeim kipattantak és felé fordultam. – Elmondhatok egy titkot? – kérdezte mosolyogva, mire az én számon is megjelent egy vigyor, majd érdeklődve figyeltem őt. Közelhajolt, majd a fülembe kezdett suttogni, amitől kirázott a hideg, a gyomrom görcsbe rándult és előjöttek a lepkék, amik majdnem kiszakadtak a hasamból. – Szeretlek… - szinte lehelte, annyira halk volt, de én tisztán értettem.
- Én is. – mondtam boldogan, majd egy puszit nyomtam az arcára és visszafeküdtem a mellkasára.
- És a jó éjt puszim?! – hisztizett, mint egy kisfiú, de egyben nagyon édes volt. Ismét rá emeltem a tekintetem, majd sóhajtottam egyet és egy szenvedélyes csókot nyomtam ajkaira, amit ő viszonzott is. – Álmodj szépeket, édes! – mondta, amit viszonoztam, majd harmadjára is a fejem a mellkasára hajtottam és szemeim lehunytam, de ezúttal nem zavart meg.