Novella~Megtörtént

Kedves Olvasóim!
Nagyon köszönöm a 9 rendszeres olvasót és a több mint 5000 megjelenítést! Nagyon sokat jelent nekem! De most nem egy résszel jöttem, hanem egy novellával. Gondoltam kipróbálom, hogy nektek mennyire fog tetszeni. Ha tetszik akkor komizz! A következő fejezet valószínűleg holnap vagy holnap után fog jönni!
Jó olvasást!
Xx RR

                                        Megtörtént

Azt mondják a szerelem jó. Akkor azok az emberek akik szerelmesek, miért szenvednek annyit? Ezt sosem értettem meg, mert én még sose voltam szerelmes. Azt mondják, ha az ember szerelmes és Vele van, akkor a gyomra görcsbe rándul és életre kelnek azok a bizonyos pillangók, a szíve gyorsabban ver, a lélegzet vétele szaporább lesz és ha hozzá ér, akkor beleremeg az egész teste. Én még sosem éreztem ezeket a dolgokat, ergo még sosem voltam szerelmes. Én az összes fiúbarátomra csak barátként tudok gondolni, érezni és tekinteni, egyik sem a megfelelő. Körülöttem az emberek már szerettek, szeretnek valakit annyira,hogy az életüket is feláldoznák értük. Belém már voltak szerelmesek, de én visszautasítottam őket, mert nekem csak barátok voltak.
Én is szeretnék szerelmes lenni! Szeretnék valakit szerelemből ölelni, puszilni, csókolni, éjjel mellette elaludni és reggel mellette kelni. Ez olyan nagy kérés? Nem értem a sors miért ezt az életet választotta nekem.
 
A kávémat nézem egy kicsi kávézóban, mikor valaki leül velem szembe. Nem nézek fel, hanem tovább kémlelem sötétbarna italom.
- Miért vagy szomorú? - kérdezi kedvesen mély hangján, amire felnézek rá, de amint belenézek csokoládé barna szemeibe, azok rabul ejtenek. Gyorsan elkapom a tekintetem és újra a kávémnak szentelem a figyelmem. - Jól vagy? - szólal meg ismételten, de most nem néztem fel rá.
- Igen. - válaszolom halkan, de érthetően. Egyik ujjával az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, így megint a gyönyörű íriszeit láttam meg.
- Nekem nem úgy tűnik. - mondta mosolyogva. Fogai elővillantak, amik olyan fehérek, hogy elmehetne egy Colgate reklámba. - Hogy hívnak? - kérdezte, hangjában kíváncsiságot véltem felfedezni.
- Lexa. És a téged? - kérdeztem mosolyogva. Kérdésem meglepte, de nem értem mi olyan meglepő abban, ha megkérdezem a nevét.
- Liam vagyok. Mond mi bánt? - kérdezte aranyosan.
- Ha elhívsz sétálni talán elmondom. - szólaltam meg vigyorogva.
- Lexa, eljönne velem sétálni? - felállt és kezét nyújtotta, amibe az én apró kezem elveszett. Elkezdett kifelé húzni és egy kicsi parkban kezdtünk sétálni.
- Szóval mi bánt? - kérdezte kedvesen.
- Az hogy még sosem voltam szerelmes. - vallottam be. Igazából fogalmam sincs miért mondtam el, de úgy éreztem, hogy ennyivel tartozok neki.
- Még egy fiú sem rabolta el a szívedet? - kérdezte meglepődve.
- Igen. - mondtam miközben leültem a fűbe és elfeküdtem, majd Liam is követte példámat. - De mivel elmondtam, hogy mi a bajom ezért te mesélj magadról. - Elmondta hogy négy fiúval él együtt, hogy van két nővére és hogy imádja a meséket, főleg a Toy Story-t. Még megtudtam, hogy oda van a teknősökért és, hogy szeret énekelni. Én is meséltem magamról, még olyanokat is amit másoknak soha. Nem értem mi ütött belém. Mivel elkezdett sötétedni, ezért megindultunk haza, mivel Liam hazakísér. A hazaúton sokat nevettünk és beszélgettünk, ami nagyon jól esett. Mikor a házunkhoz értünk, megálltam és szembefordultam vele.
- Akkor szia! - mondtam mosolyogva és megindultam az ajtóhoz.
- Várj! - szólt utánam, ezért lábaim megálltak és megfordultak. Előttem állt és az arcomat fürkészte, majd hirtelen lecsapott ajkaimra. Megtörtént. Csókunk közben a gyomromban előjöttek a pillangók és repdesni kezdtek, a szívem vadul vert és az egész testem beleremegett mikor kezét arcomra helyezte.
- Elraboltad... - suttogtam magam elé mikor elváltunk.
- Mit? - kérdezte értetlen arckifejezéssel.
- A szívem. - szólaltam meg és rá emeltem tekintetem. Mosoly ült az arcán és újból megcsókolt, de most sokkal bátrabban.